Blog - Interjúsorozat

A tökéletesség tökéletlensége című interjúsorozat célja, hogy tudatosítsa a nőkben, hogy a szépségipar és a tömegkommunikáció által közvetített tökéletesnek tűnő szépség valójában tökéletlen. A célom az volt, hogy a „kulisszák” mögé pillantva megmutassam ezt a tökéletlenséget.

Beszélgetés Lacfi Ágival

A TÖKÉLETESSÉG TÖKÉLETLENSÉGE 4.

Véletlenek márpedig nincsenek. Legalábbis én ezt vallom. Az előadására, amit nagyon élveztem, egy nyaralás kellős közepén csöppentem bele, ahol nagy türelemmel és örömmel elégítette ki a hallgatóság kíváncsiságát az öltözködés témájával kapcsolatban. Nyitott, kedves és közvetlen stílusa annyira megközelíthetővé teszi, ami a szakmájához, tevékenységéhez elengedhetetlen. A nyolcvanas években modellkedett, de hivatásában azóta sem szakadt el a jó megjelenéssel kapcsolatos szakmáktól, hiszen ma üzleti-stílus tanácsadóként és férfiöltözködés szakértőként tevékenykedik. Lacfi Ági végtelenül segítőkész és önzetlen hozzáállása, őszintesége igazán megtisztelő számomra. Tapasztalatai által ismét egy kicsit bepillanthatunk egy érdekes világ kulisszái mögé.


Szerinted milyen képet közvetítenek a magyar glossy magazinok, illetve a férfiaknak szóló Playboy a mai szépségideálról? Mit mutat meg a The Room ?

Egy kizárólag a külső tulajdonságokról szóló, túlidealizált képet, sok esetben az abnormitás határait súrolva. A nőket ábrázoló képek vagy tökéletes idomú modelleket mutatnak, vagy egy nagyon szűk rétegnek, a designereknek megfelelő csontsovány, teljesen felborult arányokkal rendelkező modelleket. A cél érdekében rengeteg a Photoshop megoldás, s bár a hétköznapi célcsoport tud ezekről a fotómódosítási eljárásokról, mégis törekszik a mutatott kép elérésére, vagy elkeseredik, hogy soha nem lehet olyan. A The Room magazint nem ismerem.

Érdekes, hogy a The Room magazint nagyon sokan nem ismerik, pedig egyedülálló alkotásnak számít. A létrejötte pedig igazi sikertörténet, egy egyetemi projektből vált nemzetközi magazinná. Tóth Ali főszerkesztő és csapata, kezdetben a hazai tervezők munkáira alapozva akartak egy nemzetközi magazint létrehozni, mára azonban a Nyugat számára még szinte ismeretlen kelet-európai régiónak a hírnökévé vált. Közép-Kelet-Európa képző- és iparművészei, fotósai kerültek előtérbe a magazinban, a divatot tekintve pedig olyan márkákkal dolgoznak együtt, mint a Chanel vagy a Louis Vuitton. Ha egyszer a kezedbe vetted, garantáltan rajongóvá válsz. http://stiluskommunikacio.eu/?p=1138

Te, aki már régóta a divat szakmában dolgozol stílustanácsadóként, pontosan tisztában vagy a média testképre gyakorolt hatásaival. Ennek ellenére, hogy érzed, befolyásolják, vagy befolyásolták valaha a saját magadról kialakított képedet a magazinokban megjelenő szépségideálok? Volt valaki, akire szerettél volna hasonlítani?

Fiatalabb, felszínesebb koromban erősebben befolyásoltak a média szépségideáljai, különösen manöken korszakomban, hiszen valamennyire én is eszköze voltam a közönség befolyásolásának. Ahogy érettebb lettem, ez a befolyás enyhült, teljesen azonban nem múlt el. Mára kialakult egy egészségesebb „Én-képem”. Elfogadóbb és elégedettebb vagyok, kialakult a saját stílusom, és hiszem, hogy a megjelenésemnek nagyon erős része a személyiségem. Fiatalabb koromban ideálokra szerettem volna hasonlítani, és kevésbé voltam bátor  különbözni az általam trendiek tartott köröktől.

Igen, a legtöbb fiatal tökéletesnek hitt ideálokra szeretne hasonlítani, aztán ahogy érik a személyiség, úgy változik a hozzáállás is. Neked volt valaki, akire szerettél volna hasonlítani?

A 80-as években voltam manöken, az akkori sztárok, mint Cindy Crawford, Linda Evangelista, Christy Turlington és még sorolhatnám. Bármelyikükhöz szívesen hasonlítottam volna. Ők nők voltak, nem gebék.

Említetted, hogy a 80-as évek volt a manöken korszakod. Először is tisztázzunk pár fogalmat. Mi a különbség a manöken, a modell és a szupermodell között?

Erre a kérdésre a saját szubjektív válaszomat tudom adni. Manöken az, aki a kifutón, élőben mutatja be a ruhákat. Igazság szerint ő egy alany, akit a tervező a ruhával, sminkkel, frizurával formáz meg arra a speciális megjelenésre. Ehhez mélységes alázatra van szükség, hiszen ott nem X.Y. jelenik meg, hanem a tervező elképzelése, amit a manöken visel. Ezért volt sokszor döbbenet számomra, hogy némely kolléganők hisztérikusan ellenálltak egy-egy ruhának és nem voltak hajlandóak a kifutón viselni. Ha pedig abban a szerencsében volt részünk, hogy volt profi fodrász vagy sminkes, ami a nyolcvanas években nagyon ritka volt, akkor lemosták, megváltoztatták a sminket és a hajat, mert ők úgy érezték, nem elég szépek, holott ott, akkor, az a megjelenés nem róluk szólt, mint privát emberekről.

Ez tényleg döbbenetes hozzáállás. A szakmai alázat teljes hiánya. De menjünk tovább, kiket nevezünk modelleknek?

A modell számomra elsősorban a fotómodellt jelenti itt Magyarországon, de külföldön a manökeneket is modellnek hívják. Vannak olyan fotómodellek, akik soha nem lépnek kifutóra, mint ahogy létezik manöken is, aki keveset, vagy nem fotózik.

És a szupermodellek?

A szupermodellek számomra a legismertebbek, akik a szakma minden síkján kiemelkedőek. Kifutón is illetve fotós munkákban is. Ez legalább annyira szól az egyéniségükről, mint a megjelenésükről és adottságaikról.

A szupermodellek korszaka Claudia Schiffer generációjával nagyrészt lejárt. Azóta talán Gisele Bündchen, vagy Kate Moss került közel ehhez.

Úgy gondolom, hogy a nyolcvanas évek szupermodelljei számítanak ma is etalonnak. Szerinted mitől válhattak ők azzá? Jókor voltak jó helyen, korhangulat, szerencse?

Amint az előbb is említettem, szerintem az adottságaik és egyéniségük együtt tették ezt lehetővé, plusz az akkor is nagyipari divatszakma mégsem volt ekkora, mint most, így még jobban érvényesültek az egyéniségek.

A divatvilág nyitottabb volt a formásan, nőiesen karcsú modellekre, így nem csak a tervező szélsőséges szempontjainak megfelelő modellek érvényesülhettek, hanem a közönség számára is emészthető, sőt idealizálható volt az általuk nyújtott kép. Gisele Bündchen vagy Heidi Klum is azért lett valóban népszerű, mert nőiesek amellett, hogy megfelelnek a manöken méretek iránt támasztott kritériumoknak.

Érdekesek a szépségszakma elvárásai. Mégis mennyiben változtak ezek a nyolcvanas évek óta? Gondolok itt centiméter előírásokra, súllyal kapcsolatos elvárásokra, kedvelt arckarakterre…

Itthon mások voltak az elvárások. Ha egy manöken, úgynevezett “népszerű” típus volt és a mérete megfelelő volt, akkor itthon sokat tudott dolgozni akkor is, ha a karaktere nem volt éppen trendi. Akkor még belefért a 38-as méret egy manöken esetében, most már inkább nem. Akkor is volt egy “beteges” irányzat, csontsovány, sápatag lányokkal, de akkor kevésbé tudott akkora teret nyerni, mint a közelmúlt éveiben.

Mégis milyen lehetőségeitek voltak akkoriban és ezek, hogy változtak meg napjainkra?

Az akkori politikai rendszer miatt, egy modell vagy manöken nem, vagy csak nagyon nehezen utazhatott nyugati országokba, illetve még nehezebben dolgozhatott ott. Tehát mi, Magyarországon lehettünk sikeresek. Viszont ha itthon sikerült bekerülni az elismertek közé, akkor elég sok munkalehetőségünk volt és céges delegációk részeként utazhattunk különböző külföldi kiállításokra, ahol divatbemutatókon dolgoztunk. Nekem szerencsém volt, a világ sok országába eljutottam így. Úgy is fogalmazhatok: könnyebb volt nagy halnak lenni a kis vízben. Manapság kinyílt a világ, mindenki ott dolgozik, ahol szeretne és tud. Szerintem sokkal nehezebb a mostani lányoknak, viszont nagyobb modellkarrier lehetősége áll előttük.

Igen, most megvan a lehetőségük a lányoknak arra is, hogy nagy halak legyenek nagy vízben, ami köszönhető a médiának is. Persze az előnyök mellett, rengeteg hátránya is van annak, hogy egyértelműen több médiahatás ér minket ma, mint akkoriban. Nagyon megdöbbentett, mikor egy kutatás eredményeit olvastam, amiből kiderült, hogy a média által sugárzott irreális szépségideálnak sokkal korábban megnyilvánulnak a káros hatásai, mint azt korábban gondolták volna. Kutatások bizonyítják, hogy már a 10-14 éves kislányoknak (14 évesen pl. 48%-ának) a testi megjelenése okozza a legtöbb szorongást. Ez bár jóval kisebb mértékben, de a kisfiúkat is érinti. Mit gondolsz erről és hogy magyaráznád el egy 10 éves kislánynak, hogy a képeken látható tökéletesség csupán illúzió?

Igen, tudok a káros hatásokról. Azt gondolom, hogy elmagyarázni is lehet értelemmel, de a személyes példamutatásban jobban hiszek. Inkább igyekeznék hatni rá, hogy az élet egyéb területein is igyekezzen egyéniség maradni, és nem mások, a tömegek véleményétől függeni.

A csoporthatás éppen ezekben az években nagyon erős.. Te emlékszel még arra, hogy hány éves korodban mondtad azt először a testedre, hogy „elfogadom és szeretem a testemet, azt, hogy ilyen vagyok”?

Azt hiszem akkor, amikor egy számomra fontos személy úgy szeretett és fogadott el teljes egészében, ahogy vagyok.

A gyermekszülés változtatott ezen valamit?

A szüléssel teltebb lettem, és ezeket a kilókat nem adtam le azóta sem, sőt még feljött hozzá. Bár folyamatosan szeretnék fogyni, nem zavar annyira, mint ahogy korábban zavart volna.

Ahogy múlik az idő, egyre inkább elfogadjuk magunkat. Véleményed szerint, a média vagy a családi, társadalmi környezet hat jobban a testképünkre?

Ezt nem tudnám így eldönteni. Ismerek olyat, aki a média képnek akar mindenáron megfelelni, hiába szeretik és fogadják el úgy, ahogy van, hiába tetszik a férjének.. Olyat is ismerek, aki bár ismerte az előnytelenebb vonásait, rendben volt magával addig, amíg az új barátja nem kezdte piszkálni ezek miatt. A nagy szerelemnek annyira meg akart felelni, hogy teljesen kifordult önmagából.

Az önelfogadása és önbecsülése hiányozhatott.. Van megoldás szerinted arra, hogy függetleníteni tudjuk magunkat a médiahatásoktól?

Szerintem a való életben kell élni, megtapasztalni a dolgok sokszínűségét és a szépséget a változatosságban.

A sokszínűségre jó példa lehet a divat folyamatos változásai, amelyek nagyban hatottak az egyes korszakok szépségideáljára, például amikor a fűző volt a divat, a női alakot is karcsú derékkal és telt csípővel ábrázolták, de folytathatnánk a felsorolást. Mit gondolsz a 21. századi divatnak mekkora hatása van egy „fiktív testkép” kialakulására?

Századunkban nagyon gyorsan változik a divat. Az alap, hogy aki sovány, de legalább vékony, az mindig jobban mutat a trendi ruhákban. Amivel pedig nem rendelkezik, mint például a teltebb keblek, az pótolható. Tehát a fiktív kép szerintem marad a valószínűtlenül vékony, vagy az erőteljesen kisportolt, a divatcég típusának megfelelően.

Ennek alapján szerinted kimondhatjuk, hogy a luxusipar teremti korunk szépségideálját?

Igen, kimondhatjuk, de szerintem nem csak a luxusmárkák, hanem az elérhetőbbek is, mivel ők a luxusmárkákat másolják.

Mennyiben érzik át a luxusmárkák ennek a felelősségét?

Szerintem általánosságban nem érzik a felelősségét.

Mindezek mellett, egyre több kezdeményezést látni arra, hogy az „átlagos”, illetve a „másság” is teret kapjon. Például egyre népszerűbbek a plus size modellek, vagy olvasókat öltöztetnek, kerekes székes szépségversenyt, divatbemutatót tartanak. Szerinted van esély arra, hogy a jelenlegi kifutók trendje vagyis a modellek testalkata megváltozik, mondjuk a plus size modell lesz az új szépségideál?

Arra nem látok esélyt, hogy a szépségideál megváltozzon ebbe az irányba. Arra viszont látok, hogy esetleg tágul az ideálok köre és a teltebb formák is nem csak elfogadhatóak, hanem kedveltek is lesznek. Mindazonáltal amíg a szépségipar diktál, addig érdekek fűződnek ahhoz, hogy ez ne így legyen. A telt formákat nehezebb előnyösen öltöztetni, nagyobb az anyagszükséglet és nem feltétlenül áll jól rajtuk minden, amit a tervező épp megálmodik. Ha a telt lenne a divat, hanyatlanának a fogyasztó kezeléseket és a fogyáshoz kapcsolódó termékeket árusító üzletágak is.

Sajnos ez tényleg így működik. A szépség iránti fogékonyságunkat használja fel a szépségipar, na és a tömegkommunikáció. Üzleti érdek, hogy tökéletes, vagyis annak tűnő ideálokat közvetítsenek felénk, amit a férfiak és a nők nagy része persze megpróbál követni. Képzeljük csak el, mi lenne ha az emberek nagy része elégedett lenne magával?! Sok üzletág becsődölne, mint például a plasztikai sebészet is.. De mit gondolsz a plasztikai beavatkozásokról?

A „mű” hatású plasztikai műtétektől rosszul vagyok. Alapvetően semmi gondom a beavatkozással, nekem is volt, de azt fontosnak tartom, hogy ne lehessen messziről látni. Arról kellene, hogy szóljon, hogy valamit helyrehozzon, kicsit megszépítsen, nem tolakodóan hivalkodjon, torzítson.

Sajnos úgy látom, hogy sokan átesnek a ló másik oldalára. Szerinted egy nő hosszú távon elégedettebb lesz a testével a plasztikai műtét után, mint előtte volt? Mitől függ alapvetően az elégedettség?

Úgy gondolom, hogy aki nagyon nincs rendben magával, annak csak ideig-óráig okoz elégedettséget. Aki alapvetően rendben van és csak egy kis korrekció kellett, amit tud a helyén kezelni, az profitál belőle.

Sajnos az elégedetlenség, súlyos esetekben táplálkozási betegségekhez is vezethet. Stílustanácsadói munkád során mennyire észlelted a nőknél a testképzavart? Mennyire volt ez extrém?

Nagyon sokszor találkoztam testképzavarral. A legtöbb nő sokkal előnytelenebb képet lát magáról, mint a valóság és nem tudja értékelni az előnyös tulajdonságait. Egyénenként változó mértékű volt a zavar, ami attól is függ sokszor, hogy az élet egyéb területein mennyire elégedettek.

A modellek világába is beleláttál, náluk ez mennyire számít tabu témának? Kezelik-e egyáltalán az anorexiát vagy bulimiát a lányoknál?

Az én időmben a nyolcvanas években még nagyon kevés volt itthon az anorexia és a bulimia, a szakmában nem találkoztam vele. Időnként előfordultak drasztikusabb diéták nagyon fontos munkák előtt, figyelni kellett a súlyunkra, de ennyi. A mai modell lányokról keveset tudok.

Mivel stílustanácsadói munkád során leginkább férfiakkal foglalkozol, ezért kíváncsian kérdezlek, hogy velük mi a helyzet testképzavarok, illetve önbizalom tekintetében?

A férfiaknak is vannak önbizalom problémáik, akár a nőknek. A különbség talán, hogy a társadalom szélesebb rétegei valamiért jobban elfogadják a férfit lomposnak, rosszul öltözöttnek, ápolatlannak, sőt egyesek ezt egyfajta rosszul értelmezett “férfiasságnak” vélik. Gyakori, hogy egy férfi úgy gondolja, elboldogul a jobb-rosszabb megjelenésével, mindaddig, amíg egy új pozíció, új munkahely, vagy egy igényesebb főnök nem kerül a képbe. Ez adhat egy komoly lökést abba az irányba, hogy elgondolkodjon a megjelenésén, hiszen nem hogy nem segíti a gondatlan, átgondolatlan megjelenése, de akár még hátráltathatja is. Amikor eljutunk oda, hogy a férfi ügyfél megtapasztalja, milyen érzés jól öltözöttnek lenni, hogyan reagál erre a társadalom, akkor többé már nem fogja degradálni, jelentéktelennek tartani a megjelenés fontosságát.

Úgy gondolom, hogy annak a férfinak, akinek erre igénye van, annak van lehetősége elsajátítani a klasszikus öltözködés harmóniarendszerét, annál is inkább, mivel a többségük nincsen tisztában a helyes öltönyviselés szabályaival. Sokszor nehezen állom meg, hogy kéretlenül ne segítsek.. Tapasztalatod szerint könnyebb velük dolgozni, mint a nőkkel? Jobban elfogadják a segítséget, javaslatokat, kritikát?

Gyakran igen! Ezen a területen céltudatosabbak. Könnyebben elfogadják, hogy ez is egy szakma, amihez van aki ért, és van aki nem. Így aztán, ha már megszületett az elhatározás a változtatásra, vagy fejlődésre, akkor könnyebben megszavazzák a bizalmat, nyitottabban állnak hozzám, mint tanácsadóhoz. A nők és a társadalom nagy része valamiért úgy vélik, hogy amiatt, hogy valaki nőnek született, már feltétlenül értenie kell az öltözködéshez. Ezért hiúbbak ebben a kérdésben, kételkedőbbek, néha rivalizálnak velem.

Úgy gondolom, hogy segíteni annak tudunk, aki erre nyitott és igénye is van rá. Sokan feleslegesnek tartják, hogy időt, energiát, pénzt fektessenek a megjelenésükbe, pedig ugye van az a bizonyos hat másodperc, amely alatt megszületik az első benyomás, ami meghatározó lehet akár egy üzlet sikerességét illetően. Elég régóta képviseled a szakmát üzleti stílustanácsadóként. Hogy látod mennyire van igény hazai viszonylatban a stílusszakemberek munkájára? Persze lehet, hogy inkább azt a kérdést kellene feltennem, hogy mennyire van fizetőképes kereslet?

A mostani válságos időkben különösen nehéz kérdés ez. A tapasztalataim szerint a kíváncsiság, az igény sokakban megvan rá, de odáig még kevesen jutnak el, hogy erre pénzt és időt szánjanak. Azon dolgozom, hogy ez a nézőpont szép lassan megváltozzon. Ha nem imádnám amit csinálok, ha kizárólag az anyagi oldalát nézném, már többször szögre akaszthattam volna a tudományomat. De nem tettem, mert nagyon szeretem és ha lassan is, de látok fejlődést, ez folyamatosan inspirál!

Nem tudom kihagyni a kérdést, hogy mit gondolsz a mai magyar öltözködéskultúráról? Említettem, hogy szinte alig látok olyan férfit, aki megfelelő öltönyt viselne. A nőket pedig sokkal inkább jólöltözöttség, mint a stílusos megjelenés jellemzi..

A mai magyar öltözködési kultúra… Általánosítva, ha szabad… márkamajmolás, a sokak számára elérhetetlen márkák feltűnő villogtatása, alkati és életkori kritika nélküli ruhaválasztás kizárólag a legújabb trendek követése érdekében…ez a rossz oldala. Sajnos kevesebben, de azért akad, aki egyénien, jól kombinálva, színesen öltözik.  A férfiak sajnos különösen nincsenek tisztában a ruhadarabok viselési szabályaival, ami főleg a klasszikus üzleti megjelenés esetén kritikus. Ezért gyakran válnak nevetségessé, esetlenné a mégoly szép darabokban is.

Sokszor úgy segítenék.. de kéretlenül nem szabad..

Ez nem feltétlenül az ő “bűnük”, hiszen kitől tanulták volna meg, a mai férfiak apukája sem nagyon hallhatott otthon ilyesmiről. Ezért lenne fontos minél több felsőoktatási intézményben pár órában ezzel is foglalkozni!! Az emberek nem mernek színeket használni. Az is igaz viszont, hogy ha elindulnék manapság felkutatni egy, az átlagostól eltérő színű, vagyis nem szürke, fekete vagy sötétbarna, őszi vagy téli kabátot például, hát nagyon nehéz dolgom lenne, tehát a kínálat sem ösztönző gyakran.

Az oktatás nekem is vesszőparipám. Garantáltan érdekes, hasznos és a mai világban szükségszerű is, ezeknek az ismereteknek a megszerzése és továbbadása. Amire még kíváncsi vagyok, hogy mit jelent Neked a szépség, ha definiálnod kellene? Kit tartasz szépségideálnak a hazai “sztárvilágban”, már ha beszélhetünk ilyenről egyáltalán?

Kétféleképpen nézem a szépséget. Az egyik, amikor képszerűen csak a vonásokat, arányokat, színeket nézem és rácsodálkozom. De erről az életben hamar kiderülhet, hogy üres, buta, felszínes, értéktelen. Ez egy szép „doboz”.  A másik, amikor van az illető megjelenésében néhány vonzó vonás, szín, forma, és átjön a belső tartalom, szellem, sárm, és ezektől lesz az illető szép.

A külső és a belső összhangja.. Kit tartasz szépségideálnak a hazai “sztárvilágban”, már ha beszélhetünk ilyenről?

A hazai sztárvilágban most nem jut eszembe senki, bár vannak szép nők. Akiket mostanában sokszor tartok szépnek, ők Meryl Streep, Helen Mirren, Catherine Zeta-Jones, Diane Keaton, Anne Hathaway, Natalie Portman, Julienne Moore.

Végül, de nem utolsósorban érdekelne még, hogy mit jelent számodra a stílus? Milyen egyáltalán számodra a stílusos nő? 

Számomra a stílus életszemlélet. A dolgok egyedi, személyre szabott elegye. Az új, trendi dolgok egyedi beválogatása a számunka előnyös, örök darabjaink közé. Nem steril, hanem áthatja a személyiség. A stílus = választás. Nem megvehető. A stílusos nő ismeri magát, nagyjából elégedett magával, egyedi, bátor, nyitott és van humorérzéke.

Ez ismét egy nagyon szép megfogalmazása a stílusnak, mindig tanulok a válaszaitokból és remélem mások is! Nagyon szépen köszönöm az őszinte, tanulságos és inspiráló gondolatokat!

 

Az interjú első megjelenése: az első szövegváltozat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Stíluskommunikátor Szak hivatalos oldalán 2013. október 16-án jelent meg. Elérése:  http://stiluskommunikacio.eu/?p=2305

 

 


Vissza az előző oldalra

további írásaim