Blog - Interjúsorozat

A tökéletesség tökéletlensége című interjúsorozat célja, hogy tudatosítsa a nőkben, hogy a szépségipar és a tömegkommunikáció által közvetített tökéletesnek tűnő szépség valójában tökéletlen. A célom az volt, hogy a „kulisszák” mögé pillantva megmutassam ezt a tökéletlenséget.

Beszélgetés Vajda Judith-tal

A TÖKÉLETESSÉG TÖKÉLETLENSÉGE 3.

Van benne egy olyan veleszületett lazaság, amiből sokunknak jó lenne egy kicsivel több. Soha nem felejtem el, hogy míg a legtöbben végigizgultuk az egyetemi vizsgaidőszakokat, ő lazán, általában az utolsó pillanatban érkezett az írásbelikre. Minden porcikája azt üzente, hogy könnyen éli az életet. Optimista, vagány, szókimondó lánynak ismertem meg.
Az egyetemista lány, majd a média berkeiben dolgozó nő, mára két csodálatos gyeremekét nevelő édesanyává érett, aki elindult a gyerekkori álmai útján és divattervezővé avanzsált. A saját magának szánt ruhákat tervezve, gondolt egy nagyot és megalapította a Patent Design oversize márkát, hogy megmutassa, egy gömbölyű nő is lehet dögös, öltözködhet vagányan, egyszerűen vagy lezseren. A márka hiteles képviselőjeként Vajda Judith az élő példa, hogy a külső-belső harmónia legkevésbé sem a kilókon múlik.


Van benne egy olyan veleszületett lazaság, amiből sokunknak jó lenne egy kicsivel több. Soha nem felejtem el, hogy míg a legtöbben végigizgultuk az egyetemi vizsgaidőszakokat, ő lazán, általában az utolsó pillanatban érkezett az írásbelikre.  Minden porcikája azt üzente, hogy könnyen éli az életet. Optimista, vagány, szókimondó lánynak ismertem meg.

Az egyetemista lány, majd a média berkeiben dolgozó nő, mára két csodálatos gyeremekét nevelő édesanyává érett, aki elindult a gyerekkori álmai útján és divattervezővé avanzsált. A saját magának szánt ruhákat tervezve, gondolt egy nagyot és megalapította a Patent Design oversize márkát, hogy megmutassa, egy gömbölyű nő is lehet dögös, öltözködhet vagányan, egyszerűen vagy lezseren. A márka hiteles képviselőjeként Vajda Judith az élő példa, hogy a külső-belső harmónia legkevésbé sem a kilókon múlik.

Honnan jött az ötlet, hogy plus size ruhákat tervezzél?

Kamaszkori álmom volt, de nem tudtam jól rajzolni és azt hittem, ez kell hozzá. De mindig is közöm volt a divathoz, mígnem révbe értem.

Az egyetemi éveink alatt nagyon vékony voltál, mindig a legtrendibb ruhákban jártál. A szülések után próbáltad visszanyerni a lánykori alakodat vagy elfogadtad a tested változásait és belenyugodtál abba, hogy megváltozott a ruhaméreted?

Ez egy érdekes kérdés, mert például én sosem láttam magamat vékonynak, vagy akár vékonyabbnak, mint most. Ha visszanézek képeket, akkor veszem észre, hogy te jó ég! Furcsa. Mondjuk mindig diétáztam és nem élveztem az evést. Most igen. Most szinte ugyanolyannak vagy valamivel nagyobbnak látom magamat, de nem vagyok boldogtalanabb. Szóval két méret plusz nekem belefér.

Gondolom ez is befolyásolt abban, hogy oversize ruhákat tervezzél és ne a megszokott konfekció méreteket kínáld a vásárlóidnak?

Lényegében az indíttatás maga az volt, hogy egyedi ruhákat akartam, elsősorban magamnak, olyanokat, amik nem jönnek velem szemben az utcán. Ennek az oka, hogy ilyeneket csak 32-42 méretekben lehet kapni. Lehet, hogy ha ebben a méretben indulok, mint tervező, nem lenne ekkora sikerem.

Minden út vezet valahova. Az enyém ide és akkor végképp nem bánom a kis pluszt.

Igen, ebben igazad lehet. Több lánytól, nőtől hallom azt, hogy a konfekció ruhákat a vékony lányokra tervezik és sokan panaszkodnak arra, hogy nem kapnak megfelelő ruhát a méretükben. Gondolod, hogy áttörést érhetsz el a piacon a Patent Design-al?

Úgy gondolom, hogy Magyarországon ez még most van fejlődőben. Tény, hogy sem a hazai divattervezők, sem a külföldiek nem terveznek nagy méretekben, maximum a 40-42-es méretig. Ha pedig a hétköznapi ruhamárkákról beszélünk, akkor bár találhatunk 44-46-os méreteket, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ha van egy fazon, ami 38-as méretben működik, csak azért mert nagyobbra csinálom, nem fog jól állni egy telt nőnek.

Pedig a konfekcióipar erről szól, éppen ezért a “nem áll jól ez a ruha” érzéssel egy vékonyabb nő ugyanúgy szembesül. Persze nekik még mindig több az alternatíva, mint a nagyobb méretekre vadászóknak, legalábbis hazai márkák tekintetében.

Amúgy vannak hazai képviselői a plus size-nak, azonban sajnos nem “a kevesebb több” alapon működnek, hanem kicsit öreges, asszonyos stílusban. Pedig miért lenne mamókás valaki, csak mert nagyobb méret?! Nézzünk körül a fiatalok körében és azonnal látszik, hogy a 40-42-es méret egyáltalán nem ritkaság a tizen és huszonévesek körében.

Ebben teljesen igazad van. Valóban egyre több fiatal hord nagyobb méretet és abban is egyetértek, hogy ritkán találni igazán divatos, fiatalos darabokat nagyobb méretben. Akiknek ajánlottam a ruháidat, nagyon megörültek, hogy végre van egy hordható márka, amiben nem úgy néznek ki, mint a saját nagymamájuk.

Az én ruháim hatalmas örömöt okoznak a viselőiknek. Tulajdonképpen az a pillanat, amikor látom a szemükben, hogy elégedettek magukkal és ez a Patent-nak köszönhető, akkor tudom, hogy jót csináltam.

Engem már pusztán a márkád ajánlása és az elégedett vásárlói visszajelzés is örömmel töltött el. Talán azért is szerencsés álmot élsz, mert nagyon sok pozitív megerősítést kapsz, ami gondolom feltölt és visz tovább az utadon. Persze a háttérben rengeteg munka és energia van, amit általában nem szoktak irigyelni. Mégis, hogy képzeljük el, hogy tervezel? Miből inspirálódsz?

Bármi elég hozzá. Ha látok egy jó arcot vagy színeket a naplementében, formát a természetben, de sokat nézem a külföldi fiatalokat, turistákat is, mert ők sokkal bátrabbak és lehet belőlük meríteni. De olyan is van, hogy egy anyagot látok meg és ahogy megérintem, látom a ruhát belőle.

Természet, utazás, anyagok. Ezek azok a dolgok, amikből merítesz.  Azért valljuk be, az inspiráció csak az első lépcsőfok, ahonnan még hosszú út vezet a kész ruhadarabig. A divattervezés kreatív szakma, ami egészen más jellegű ráhangolódást igényel, mint egy cégnél végzett irdodai munka. Két kicsi gyereket nevelsz, akik sok időt és energiát igényelnek. Mégis, hogy hangolódsz rá a tervezésre?

Sokszor együtt rajzolunk, ki-ki a magáét. Sokszor ilyenkor jönnek a legjöbb ötletek,  születnek a legjobb rajzok. Aztán van, hogy este a sötétben szűrt fénynél, magányosan. Nem rajzolok mindig, csak ha kapok egy ihletet. Többször egy már meglévő modellt gondolok újra, amit szinte le sem rajzolok, hanem leírom a változtatásokat a varrónőmnek, Tolnay Adriennek, aki megvalósítja az elképzeléseimet.

Hogyan tudod összeegyeztetni és mennyire sikerül egyensúlyban tartanod a háziasszony, családanya, feleség és a dolgozó nő szerepeket ? Hol vannak a prioritások?

Nekem nagyon jó dolgom van! Van egy szerető “férjem”, aki nem a férjem, és ő maximálisan támogat. Nálunk eleve ő főz, a bevásárlás megoszlik, a rendrakás szintén. Szerintem amúgy is ez az egészséges. Nem gondolom, hogy a mai világban működik a klasszikus modell, hogy a nő a háztartásért felel és utána jön minden más.

Igen, a feladatok felosztása valóban nagyon fontos. Manapság a legtöbben versenyeznek az idővel, nagyon kevés idejük jut saját magukra. Te, hogy töltődsz?

Bármikor, bárhol. Optimista ember vagyok, mindent így is élek meg. Ami vagy aki energiavámpír körülöttem, azt szűröm és nem engedem közel magamhoz, magunkhoz.

Az elején említetted, hogy a divattervezés volt az álmod. Az egyetemi találkozónkon feltűnt, hogy nagyon sokan közülünk érett fejjel kezdenek valami egészen újba, vágnak bele régi vagy új álmok megvalósításába. A kezdeti lépéseket a környezet sokszor értetlenkedve figyeli, mert nem tud mit kezdeni azzal, hogy az illető bele mert vágni valami egészen újba. Mindenkinek vannak álmai, de a legtöbben kifogásokat gyártanak és megmagyarázzák előre, hogy miért nem sikerülhet. Nagyon kevesen vannak azok, akik ki mernek lépni a komfort zónájukból, ami bár kényelmes, de nem sok meglepetést tartogat. Az álmok annál inkább. A Te környezeted, hogyan reagált a kezdeti szárnybontogatásaidra? Segítő kezek, inspiráló beszélgetések fogadtak vagy féltő, szkeptikus lebeszélés?

Ebben a kérdésben nyilván azoknak a véleménye a mérvadó, akik régebb óta ismernek és adok is a szavukra. Egytől-egyig, kivétel nélkül azt kaptam, hogy végre, hát ez az ami neked való! Hazaértél, ezt kell csinálnod!

Neked voltak kétségeid vagy félelmeid?

Igazság szerint nem voltak, mert nem volt miért. Mivel részben öncélú volt a dolog, a legrosszabb, ami történhetett volna, hogy nem jön be, senkinek nem tetszik, viszont nekem lesz egy magamnak tetsző egyedi ruhatáram. Szóval mivel nem üzletet nyitottam, nem vásároltam fel anyagboltokat és nem vettem varrógépet, nem volt miért aggódnom.

Működésed óta mit tapasztalsz, mekkora az igény a ruháidra? Mennyire kerültél be a köztudatba?

A siker számomra is meglepő, ugyanakkor szinte indokolt is. Minden elfogultság nélkül a már korábban említett egyszerű tényből adódóan, hogy nincs alternatíva. Azt is  büszkén leszögezhetem, hogy aki egyszer már magára vett Patent Design ruhát, szinte mindig visszatér egy újabbért. Szépen lassan építkezünk, melynek oka egyszerűen az, hogy szeretnénk bírni kapacitással. Azért sokat hozzátett a márka ismertségéhez néhány közéleti személy is, akik szívesen viselik a ruháimat, mint Tóth Vera, Mautner Zsófia, illetve a párom Facebook oldala is nagyon sok új kedvelőt hozott, de most már a blogok is írnak rólunk, illetve legutóbb a Joy magazin jelentkezett be interjúért. Érdekes dolog ez, hogy tizenöt évet lehúztam a médiában és mindenki azt kérdezi hogy akkor miért nem robbantasz, hát milyen jók a kapcsolataid… Szándékosan nem. Sosem voltam az a szívességet kérő típus, illetve azt szeretném, ha a márkát magáért szeretnék és kedvelnék egyre többen.

Ez nagyon tiszteletre méltó. Azt gondolom, hogy ha valaki azzal foglalkozik ami “belőle jön”,  amit meggyőződéssel és szívvel csinál, annak előbb vagy utóbb beérik a gyümölcse. A Patent-ről pedig úgy beszélsz, mintha a harmadik gyereked lenne, a szíved benne van.  Beszéljünk arról, hogy minek alapján határoztad meg a méreteket, egyáltalán hány fajta méretet varratsz meg?

Előre nem varratok meg semmit egyenlőre, hanem egyedileg készítünk minden megrendelőnek. A prototípusok az én méretemben készültek el, az az etalon a 42/44-es méret. Amúgy legtöbbet a negyvenestől a negyvennyolcas méretig adtam el, de készítettem már hatvanas méretet is. Olykor teszek kivételt és elkészítem kicsiben is a ruhákat, mert elég sokan érdeklődnek, mivel nagyon jók a fazonok, a mai lezser divattrendnek megfelelően. Azóta lett kiskereskedő partnerünk is, így konfekcióban is készítünk fix méretű ruhákat 40/42, 44/46, 48/50, 50/52 méretekben.

Ezek nagyon szép eredmények. Mik a további terveid a jövőre nézve? Ezután is csak és kizárólag Plus Size lányoknak tervezel?

Nem szeretem azt a szót, hogy kizárólag, mert nem akarok kizárni senkit, én segíteni akarok. Míg egy vékony lány számára tengernyi üzlet van, ahol valóban szuper jó ruhákat lehet kapni, addig egy normál nő számára nem nagyon van lehetőség válogatni a fiatalos, vagány ruházatból. Úgyhogy a cél az, hogy a NŐ-t tudjam kiszolgálni, többnyire a negyvenes méret felett. Az idei őszi kollekciónknak pedig a különlegessége, hogy minden modellt kicsiben is elkészítünk, “amit az anyának, azt a lányának” jelszóval.

Beszéljünk egy kicsit a médiáról, amit jól ismersz belülről is, hiszen ahogy említetted is, évekig dolgoztál benne és a párod révén jelenleg is akarva-akaratlanul a részese vagy. Szerinted milyen képet közvetít a magyar média a női magazinok és a Playboy, illetve a televízió a mai szépségideálról?

Ez nehéz ügy, mert szerintem nem lehet ennyire sarkasan fogalmazni vagy áttolni a felelősséget. Igen, a médiában a szép, a maximum 38-as méret jelenik meg, illetve ezt már plus size-nak mondják. De ha megnézzük például a televíziókban öregszik is a műsorvezetői gárda, tíz-húsz éve a képernyőn lévők ugyanazok.

Nehéz ma már ideált építeni a fiataloknak, mert nincs. A férfi magazinokat meg semmi esetre sem sorolnám ide, mivel szerintem mindenki tisztában van a fotózás, retusálás fogalmával, tehát ezért is lehet reálisan gondolkodni, illetve ha az ember tisztában van önmagával és megfelelő az értékrendje, amit viszont csak otthonról hozhat.

Valóban. Ha tisztában van önmagával és megfelelő az értékrendje.. De rengetegen vannak, akik nem ehhez a táborhoz tartoznak. Őket nagy mértékben befolyásolja a média által sugallt szépségideál. Persze vannak már kezdeményezések, hogy a „természetességet” , illetve „másságot” is megmutassák, például plus size modelleket szerepeltetnek, kerekesszékes szépségversenyt, divatbemutatót rendeznek. Mégis mekkora esélyt látsz, a 21. századi szépségideál gyökeresen változására?

A kifutótrend nem fog változni szerintem a közeljövőben, de a filmeken vagy a reklámokban egyre több a természetes adottságokkal rendelkezők száma. Én azt a kérdést tenném fel inkább, hogy mi a szépségideál? Kinek az? Férfinak? Nőnek? …  Az én szépségideálom egy gitár vagy cselló formájú női alak, egy lehulló falevél könnyedségével, napban megcsillanó pihe szőrzettel és napbarnított bőrrel.

Mindig nagyon magabiztos lánynak ismertelek, ezért is kíváncsi vagyok, hogy befolyásolják, vagy befolyásolták valaha a saját magadról kialakított képedet a magazinokban megjelenő szépségideálok? Szerettél volna valakire hasonlítani?

Szerintem az ember bármit is mond, mindig magához viszonyít és magát veszi alapul. Én most utólag jöttem rá, hogy nagyon torz volt a testképem tizennyolctól huszonhat éves koromig. Sokkal kövérebbnek láttam magamat, mint amilyen valójában voltam. Olyan álmokat kergettem, hogy milyen akarok lenni, amilyen amúgy is voltam. Ezt akkor nem láttam, csak most, utólag visszatekintve a fotóimra. Most sokkal inkább látom magamat reálisan és furcsa módon sokkal kevésbé visel meg a tökéletlenségem, mint akkor amikor az voltam, de nem tudtam ezt magamról. Furcsa dolog ez. Ugyanakkor hiszek a belső kisugárzásban , mert én mindig mindent azzal értem el és ebben nem volt különbség a vékony vagy a mostani, két mérettel nagyobb koromban.

Azt gondolom, hogy az elfogadást az idő múlása teszi, sokan éljük meg így. A huszonévesen tökéletlennek tűnő kép, a harmincas években, két gyerekszülés után, visszanézve tökéletesnek tűnik. Emlékszel még rá, hogy hány éves korodban mondtad azt először a testedre, hogy „ok, elfogadom, hogy ilyen vagyok és szeretem a testemet, azt, hogy ilyen vagyok”? Hogyan változott ez a szülések után? Olvasni lehetett róla, hogy folyamatosan fogyókúrázol..

Hát én nem fogalalkoztam ezzel ennyire tudatosan, én belülről fogadtam el, sőt szeretem magamat, és ez átjön, legyek bármekkora. Most ha bárkivel találkozom azt mondja, hogy sugárzom, hogy mennyire kiegyensúlyozott vagyok, pedig nem vagyok sem vékony, sem izmos. Én, én vagyok, aki mindig is voltam. Ez így nem igaz, hogy folyamatosan fogyókúrázom, sőt! A második terhességem után csináltam egy négy hónapos kúrát, amitől valóban fogytam tizenhét kilót, aminek a fele újra rajtam van és ettől nem vagyok rosszabbul, mint mikor nem volt.

Hát igen, akinek remekül főz a párja, annak nem lehet egyszerű fogyókúráznia. De mi a helyzet az idő múlásával, azt is ennyire jól viseled?

Engem sokkal inkább zavar vagy nehezebben tudom elfogadni az idő múlását. Még mindig csak huszonhat-huszonnyolc évesnek érzem magamat vagy inkább ennyi akarok lenni, de valójában már nem megy.

Igen, ez ismerős érzés, szerintem sokunk számára. A külső megjelenés alapján az előző generációk életkorát még sokkal inkább meg lehetett tippelni, mint a miénket, de attól még mennek az évek.. Engem őszintén megdöbbentett, ami egy kutatásból kiderült, hogy a média által sugárzott irreális szépségideálnak sokkal korábban megnyilvánulnak a káros hatásai, mint azt korábban gondolták volna. Kutatások bizonyítják, hogy már a 10-14 éves kislányoknak (14 évesen pl. 48%-ának) a testi megjelenése okozza a legtöbb szorongást. Mit gondolsz erről? Anyaként hogy magyarázod majd  el a tíz éves kislányodnak, hogy a magazinok képein látható tökéletesség csupán illúzió?

Szerintem a szülő-gyerek kapcsolat nagyon fontos kulcsa ennek a problémának. Meg kell mutatni, el kell mondani. Ezért támogatom a vegyes közösségeket, ahol a gyerekek már kiskorban találkozhatnak “más” gyerekekkel, legyen az autizmus vagy bármilyen testi fogyatékosság. Fontos, hogy mi szülők is reális képet közvetítsünk a gyerekeink felé, ne hazudjunk nekik arról, hogy milyenek. Mutassuk inkább meg nekik és tegyünk meg mindent azért, hogy minden olyan eszköz, sport, vagy pusztán egyszerű higiéniai dolgok természetesek legyenek számukra, amivel széppé és egészségesebbé tehetik magukat. De a technika segítségével, ami ma már rendelkezésre áll, mutassuk meg nekik például,  hogyan működik egy fénykép elkészítése.

Mi a véleményed, a média vagy a családi és a társadalmi környezet van nagyobb hatással a fiatalok testképzavarainak kialakulásában?

A média tud rossz hatással lenni, a szülő viszont ezt tudja kompenzálni, odafigyeléssel, nagyon sok beszélgetéssel és baráti, bizalmi viszony kialakításával.

A média világában különösen nagy jelentősége van a külső megjelenésnek, hiszen a szereplői állandó reflektorfényben élnek. Nem lehet egyszerű minden nap “tökéletes” megjelenést produkálni, jól kinézni akkor is, ha éppen pocsékul érzi magát az illető. Egyre gyakrabban olvashatunk ismert emberek plasztikai beavatkozásairól is. Te mit gondolsz a plasztikai beavatkozásokról? Alávetnéd magad? 

Na ez egy hosszabb téma. Nincs bajom a plasztikai sebészettel, sőt támogatom is, mert sok esetben hasznos és valóban pszichológiai téren is sokat lehet elérni vele. Azonban a túlzott és a túl korán véghez vitt műtéteket elítélem. Vannak orvosok, akik bizonyos kor alatt vagy általuk túlzott méretnek, aránytalannak tartott dolgokat nem csinálnak meg, de ugye a legtöbb helyen a pénz beszél. Műanyagok beültetését kifejezetten ellenzem. A természetességben hiszek, így nem tudok azonosulni egy felvarrott hajtól kezdve a nevetséges harcsaszájakon át a fenék és mell implantátumokkal sem, de például a zsír visszatöltéssel mellbe, vagy collagén, hiauloron felhasználásával nincsen bajom, egy bizonyos kor vagy állag után.

Mit gondolsz egy nő hosszú távon elégedettebb lesz a testével a plasztikai műtét után, mint előtte volt?

A testével biztosan, de az nem ugyanazt jelenti, hogy magával elégedett.. A belső harmóniának csak egy része a külső.

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Korábban egy hasonlattal már leírtad, hogy mit jelent Neked a szépség..

Nekem a szépséget nem valakinek a haja színe vagy a szája vastagsága határozza meg, hanem valami átütő kisugárzás. Szép az, ami ragyog.

Igen, ezt nagyon találóan megfogalmaztad. Van esetleg hazai szépségideálod?

Hazai szépségideál.. hát, nem kérdezel könnyűt.. Marozsán Erika ilyen nekem, vagy Czippán Anett, aki természetes, karizmatikus vagy Thomán Szabina modell, Árpa Attila felesége.

Thomán Szabina valóban gyönyörű. A szépségversenyekről mit gondolsz?

A szépségversenyeket sokkal inkább szánalmasnak tartom, mint valós képnek vagy a nőideál felállításának.

Egyetértek, pedig régen még presztízs értékük volt ezeknek a versenyeknek.. Mindezek után, már csak arra lennék kíváncsi, hogy milyen számodra a stílusos nő, illetve, hogy kit tartasz stílusosnak a hazai “sztárvilágban”, már ha beszélhetünk ilyenről?

Mindenki stílusos lehet, ha van egyénisége és jól rakja össze a külcsínyt a belsőjével. Dukai Regina például nagyon jó érzékkel teszi ezt és ideál a mai magyar fiatal lányoknak. Ebben van sok jó is, mert Regina sokat dolgozik, sokat tesz azért, hogy olyan legyen amilyen. Persze a legtöbb lány számára ez akkor is nagyon távoli marad, részben fizikai adottságok, részben pedig pénzügyi okok miatt, de a minta nem feltétlenül rossz. Nincsenek botrányai, plasztikai sebészeti beavatkozásairól szóló cikkek, nincsenek zűrös párkapcsolati ügyei.. A stílus amit képvisel igényes, egyszerű, letisztult. De, hogy nagy ugrással más korosztályt is említsek, Pataki Ági is évek óta egy azon stílusban öltözködik, sminkel. Letisztult, harmóniát sugároz önmagával, a korával szemben. Ha pedig valaki egészen 21. századi valakit kellene mondanom, akkor a Personalshopperzipy, aki nagyon profi, jó érzékkel válogatja össze a ruhákat és ad stílust. Szerintem ő még sokra viszi majd ebben a szakmában.

 

Az interjú első megjelenése: az első szövegváltozat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Stíluskommunikátor Szak hivatalos oldalán 2013. szeptember 8-án jelent meg. Elérése:  http://stiluskommunikacio.eu/?p=2097

 

 

 


Vissza az előző oldalra

további írásaim