Blog - Interjúsorozat

A tökéletesség tökéletlensége című interjúsorozat célja, hogy tudatosítsa a nőkben, hogy a szépségipar és a tömegkommunikáció által közvetített tökéletesnek tűnő szépség valójában tökéletlen. A célom az volt, hogy a „kulisszák” mögé pillantva megmutassam ezt a tökéletlenséget.

Beszélgetés Zólyomi Zsolttal 1. rész

A TÖKÉLETESSÉG TÖKÉLETLENSÉGE 7.

A bevezetőn gondolkodva, nem ment ki a fejemből Arany János verssora: “Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, ember lenni mindég, minden körülményben.” Talán azért, mert akivel beszélgettem, éppen attól hiteles számomra, hogy soha nem felejtette el, honnan jött és a lelke mélyén még mindig egy miskolci srác, csak éppen mára meghódította a luxusipart. Zólyomi Zsolt, hazánk egyetlen parfümőre, aki évtizedek óta egyedüli magyarként végezte el a Jean-Paul Guerlain által alapított, versailles-i, világhírű francia iskola parfümkészítő mesterkurzusát. Beszélgetésünk során végigvezetett az eddigi szakmai életútján, mesélt a luxusipar működéséről, az illatok és az élet szépségéről, a siker titkáról. A beszélgetésünk második felében pedig kendőzetlenül elmondta a véleményét a mai kor szépségideáljaival kapcsolatban is. Zsolt nemcsak nagyszerű szakember, hanem fantasztikus előadó és remek beszélgetőpartner is egyben. Megtiszteltetés és élmény volt vele beszélgetni!


Sok interjú készült már Veled, de számomra egyikből sem derült ki egyértelműen, hogy mi volt a parfümök előtt? Milyen út vezetett Versailles-ig?

Éppen most tartottam parfümoktatást, és nagyon nosztalgikus érzésem volt, amikor olyan emberekkel néztem szembe, mint amilyen én voltam tizenhat évesen. Ők  hozzám hasonlóan imádnák ezt a szakmát, de nincs jelenleg mibe belekezdeni, mivel nincs sok köze a mai modern parfümkészítésnek Magyarországhoz. Én is így voltam ezzel. 1989-ben érettségiztem az Eötvös József Gimnáziumban és már a gimis éveim alatt  minden délutánomat a Kígyó utcai parfümériában töltöttem, míg az osztálytársaim focizni mentek. Persze kellemes volt szép, fiatal lányok társaságában időt tölteni, de alapvetően az illatokról folytattunk eszmecserét, elemeztük az összetevőket és megbeszéltük, hogy kinek, milyen alkalomra tudnám elképzelni az adott illatot. Ez volt a hobbim, olyan voltam, mint egy fanatikus! Tulajdonképpen már akkor is “parfümtanácsadást” folytattam, csak akkor még nem tudtam, hogy ezt így hívják, csak a barátok jöttek sorban, hogy “de jó lenne becsajozni”, így együtt elmentünk a parfümériákba és kitaláltam, hogy melyik parfüm lenne a bőrükhöz leginkább megfelelő illat, amire a “diszkóban tapadnak a lányok”.

Ha már illatpszichológia, rajtam most biztosan érzed, hogy izgulok. Erről eszembe jutott az a mondás, hogy a “félelem szaga”, ez mégis milyen?

Minden embernek más, de legtöbbször enyhén szúrós-savanykás, kicsit olyan, mint amikor izzad az ember, de nem pont az. Nem egzakt dolog ez, egy érzelmet érzel, aminek nem lehet megmondani, hogy milyen szaga van, nem lehet egy palackba csomagolni és megmutatni, hogy tessék, ez itt a félelem szaga. Ezzel kapcsolatban van egy furcsa konnotáció a fejemben. Versailles-ban az iskolánknak, ami olyan volt, mint egy kis kastély, az alsó szintjén volt egy nagyon sötét, faburkolatos, kicsit Drakula hangulatú terme, ahol olyan parfümóriások fotói lógnak a falon, mint a Guerlain-ek, Alberto Morillas vagy Jean-Claude Ellena. Itt az alsó szinten vannak az alapanyagraktárak, ahonnan egy nyugtató, zölden citrusos-bergamot illat árad, de ha a Twinings tea fedelét kinyitod, akkor ezen a citrusos illaton kívül még érezni egy nagyon haragos-zöldes, hexenolos hangulatot, aminek furcsa, félelmetesen fémes aromája is van. Talán erre hasonlít a félelem szaga. Amikor Versailles utcáin, a nyári napsütésben sétálgattam, sokszor olyan érzésem volt, hogy szinte érzem a falakból áradó, a forradalom idejéről ott maradt, rémülettel telt, sikoltozós, vériszapos szagot, persze lehet, hogy mindezt csak elképzeltem… nem tudom, mert elég jó a fantáziám, és állandóan működik.

Legközelebb ennek tudatában szagolok bele a Twinings teába.  Térjünk vissza az érettségi utáni időszakra, merre indultál?

Tizennyolc évesen nem vettek fel az ELTE Természettudományi Karának kutató biológus szakára, így egy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre jártam, majd újra felvételiztem az ELTE-TTK-ra, ekkor már sikeresen. Ez egy nagyon erős, kémiai alapokat adó szak volt akkoriban, abban az évben csak húsz embert vettek fel az egész országból. ’96-ban diplomáztam és a mai napig az itt megszerzett tudásnak és Dános Béla tanár úrnak köszönhetem, hogy a világ bármelyik analitikai vagy botanikai laborjában alapvetően kiismerem magam és úgynevezett tolmácsszerepet tölthetek be a luxusipar különböző szakterületei között. Ezután az Izotóp Intézet Kft.-hez kerültem, ahol radioaktív izotópokkal foglalkoztam, konkrétan külkereskedő lettem a biológus diplomámmal, egyszerűen azért, mert tudtam angolul és fel mertem venni a telefont – de viszonylag hamar rájöttem, hogy nem ez az én utam. Az itt töltött négy év alatt egy remek csapatban rengeteg hasznos dolgot tanultam, viszont: alkalmazott kutatási célokat és megoldásokat ismertem meg, illetve kitekintést nyertem arra, hogyan kell “külkereskedni” és árut mozgatni a nagyvilágban. Ennek hatására a Közgazdasági Egyetemen nemzetközi szakközgazdász másoddiplomát is szereztem.

Lépésről-lépésre haladtál, hatalmas tudásanyagot szedtél össze, aminek a mai napig hasznát veszed. Hogy alakult közben a hobbid?

A háttérben az illatok, vagyis a gyerekkori hobbim egyre nagyobb szerepet töltött be az életemben. Egy könyvvásáron felfigyelt rám a Geopen Könyvkiadó, éppen előkészületben volt egy könyvük a parfümökről, amibe a szakmai háttér-információkat már én írhattam bele. A Parfüm 2000 című album hivatalos sajtóbemutatóján pedig felkértek, hogy beszéljek a parfümökről, meg a szakmai háttérről. Akkor még remegő lábbal, jóindulatú laikusként, de itthon azért értékelhető tudás birtokában tettem eleget a felkérésnek. Innentől kezdve elkezdett velem foglalkozni a média.

Már akkor előbbre járhattál a hazai szakembereknél. A média a mai napig kedvel.

Igen, ez nagy szerencsémre így van, de hozzáteszem, nem a magyar piacból élek. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy egy “parfümboltos” vagyok, mert látják a Deák téren a Le Parfum Croisette parfümériámat, ám fogalmuk sincsen, mit is csinálok valójában – ahogy a saját szüleimnek sem volt sokáig. Minden, amit itthon végzek, az igazából egyfajta kultúrmisszió, mert szeretnék visszaadni az országnak abból a tudásból, amit megszereztem. Ezért van, hogy a médiába engem nem azért hívnak, mert el akarok adni valamit, hanem mert Közép-Kelet Európában egyedülálló szinten értek a parfümökhöz és a luxus világához. Amúgy, ha felidegesítenek, akkor cseppet sem vagyok kedves, elég határozottan leállítok riportereket is, ha agresszíven és készületlenül próbálják igénybe venni az időmet.

Mindenesetre örülök, hogy én még így nem láttalak! Ott tartottunk, hogy eljöttél az Izotóp Intézet Kft-től. Mi volt ezután?  

Hú, azután is, egész életemben szinte csak részmunkaidős munkáim voltak, amik mellett folyamatosan voltak különböző vállalkozásaim: volt nyelviskolám, voltak sportboltjaim, de bioélelmiszerekkel is foglalkoztam. Közben a Silvestris és Szilas Kft-nél, amely Magyarország vezető illóolaj-, gyógynövénykivonat-, és illatanyaggyártó és forgalmazó vállalata, már mondhatni egészen közel kerültem a hobbimhoz. Igaz, hogy itt is még csak exporttal foglalkoztam, de ugyanabban az épületben máig is van egy pici parfümlaboratórium, és mondanom sem kell, hogy én percek alatt ott voltam és szagolgattam. A cégtulajdonos, Fodor Csaba látott abban fantáziát, hogy ún. alkalmazott parfüméria partnereknek gyártson illatokat a regionális és lokális piacon. Talált egy magyar származású, nyugdíjas parfümőr bácsit Amerikában, aki évente hajlandó volt ideutazni párszor, képezni és betanítani egy munkatársukat. Ő segített kialakítani ezt a minilabort, amelyben kifejlesztenek, és már meglevő receptúrákat, illatokat módosítanak. Itt tudtam meg egyre többet a parfümiparról. Végül küldtek már szakvásárokra, már megtudtam, hol lehet ezt a szakmát megtanulni, és egyre inkább csúsztam bele az egészbe. Csabán kívül megismertem még négy zseniális embert a szakmában, az említett amerikai urat, egy idős hölgyet, Molnár Gézánét, aki teljes szerelemmel és szenvedéllyel összegyűjtötte a magyar parfümtörténet múlt relikviáit, illetve egy tündér kedves Öveges házaspárt, akiknek a mai napig van egy pici parfümgyártó vállalkozása, a Fleurita. Ők még gyakorlatilag tanoncként vették át egy, a háborúk idején aktív magyar parfümőr tudását és hatalmas szaktudás és tapasztalat birtokában vannak.

Szerencsés találkozások sorozata… Mindenki segítőkész volt? Soha nem találkoztál olyan emberrel ezen a területen, akin úgy érezted, hogy félti a tudását?

Nem, aki félti a tudását vagy irigy, az legtöbbször nem “reneszánsz ember”, és az olyanokból nem lesz jó parfümőr. Engem viszont többségében tényleg nagyszerű emberekkel hozott össze a sors életemben, amiért nagyon boldog vagyok. De, ha mindenképp szeretnél negatív példát is, akkor a tanulság kedvéért: egyszer a TTK-n, amikor elkezdtem PhD-zni és egy teljesen ismeretlen területen kezdtem kutatni, amihez igazából senki nem értett… kb., háromnegyed év alatt soha nem engedtek közel az elektromikroszkóphoz, éreztem némi ellentartást – így végül ott is hagytam a doktori iskolát, nem lettem dr. Zólyomi, mint a szüleim. Szerencsére, immár közel az ötödik egyetemi diplomám megszerzéséhez – Pálinkamester szak a Corvinus-on – ez már nem izgatott annyira. Aztán, amikor elhívtak Cindy Crawford parfümbemutatójára, amin ő is személyesen megjelent, ott beszéltem a parfümje szakmai hátteréről, ám a vacsorára már nem hívtak meg, akkor még “kisdiákként” kezeltek. De volt olyan is, hogy nem akartak beengedni egy parfüm sajtóbemutatójára, mert nem hitték el, hogy független parfümszakértő vagyok, és nem képviselek egy márkát vagy érdekcsoportot sem.

Nem jegyzed meg ezeket az arcokat?

Nem, a delikvensek nevét sem tudnám megmondani, jellemzően inkább csak bizonyos érzések maradnak meg bennem, mint amikor egy kellemetlen szagú ember mellett állsz, és szívesen odábbállnál. Amúgy az üzleti életben nagyon kedves vagyok, és azt vallom, hogy nem kell mindig nyernem, veszíthetek is, persze stílszerűen. Arra törekszem, hogy amit valakivel közösen csinálok, azt sikerre vigyük, proaktív és maximalista vagyok, amit a partneremtől ma már nem várok el, de azt persze igen, hogy amit 110%-ra vállalt, azt 90-re teljesítse. Egyébként ma már nem kezdek közös projektbe olyannal, akinek nem szeretem a szagát, vagy nem kedvelem a stílusát, és ez sok kellemetlenségtől megvéd.

Sok praktikus dologban segítségedre lehet az orrod, néha kölcsönkérném. Időben elérkeztünk életed nagy fordulópontjához:  a parfümiskolához. Hogy sikerült bekerülnöd ide?

A kétezres évek táján már tudtam, hogy Versailles-ban van “a parfümiskolák Harvard-ja”, az Isipca, és akkor nyújtottam be oda a jelentkezésemet először, majd közölték, hogy tizenkétezer euró a tandíj, és egyébként is ki vagyok én. Na, több se kellett, öt éven át próbálkoztam bejutni! Közben persze éltem a fiatal férfiak életét, szakértősködtem, sokat szerepeltem a médiában, de akkor még nem készítettem parfümöket. 2005 nyarára aztán már szinte letettem az egészről, el is fáradtam lelkileg is kicsit, mert egy szerelmi csalódás mellett még sok más is összejött. Akkor voltam harmincöt éves, sokdiplomás, szerte a világban sok helyen élt ember, aki megtalálta ugyan élete álomszakmáját, de mivel a saját országában nincs arra lehetősége, hogy kitanulja, ideje meg nem volt már arra, hogy érintőleges üzletágakban bohóckodjon, ezért neki a legjobb szakiskolába kellett bejutni, hogy átugorja az időt! Aztán ősszel megismerkedtem egy lánnyal, résztvettem Moszkvában egy szakmai kiállításon …  ÉS FELVETTEK az iskolába!! Ráadásul ez a lány segített nekem még ösztöndíjat is szerezni, ami ellensúlyozta azt a néhány próbálkozást, amikor megpróbálták éreztetni a kelet-európai mivoltomat.

Megérte várnod és kitartanod! Versailles-ban megbecsültek Téged, elismertek magyarként?

Igen, abszolút! Nagyon megbecsült tagja voltam a közösségnek, minden részről. Elvileg persze hátrányos helyzetben kellett volna lennem, de míg többen voltak olyanok, akik a szüleik életét folytatták tovább, bejártak az órákra, gyakoroltak délután és megtanulták az anyagot… ők tudták, hogy milyen élet vár rájuk. Tudták, hogy a legtöbben egy nagy multinacionális cégben gyártanak majd szappanillatot, parfümöt, szélvédőmosó folyadék illatot és hasonlókat. Én viszont pontosan tudtam, hogy kelet-európai vagyok, ahol nincs semmiféle luxusparfümipar, egyszerűen egy kihalt szakma első fecskéje leszek – és így akkora információéhséggel mentem oda Franciaországba, hogy még..! Megszerveztem például, hogy osztályként fogadjanak minket a Shiseido kreatív igazgatójának, Serge Lutens-nek a saját niche márkájának zártkörű szalonrészében, de szerveztem kiállítást a magyar parfümkultúra múltjáról is. Ilyeneket a többiek nem csináltak, de engem tényleg annyira érdekelt a szakma minden aspektusa, talán sokkal jobban is azoknál, mint akik családi örökségként folytathatták.

Büszke lehetsz magadra, hogy egy ilyen presztízsű intézménybe bekerültél!

Hatalmas dolog volt ez nekem, hiszen ötven vagy hatvan éve nem kapott ilyen képzést kelet-európai ember! A francia piacvédelem miatt csak három-négy évente nyitják meg az iskolát és indítanak nemzetközi osztályokat, hogy egy kis “kreatív vérfrissítést” végezzenek. Abban az évben tizenhárom embert vettek fel, tizenketten végeztünk, az osztályunknak közel a fele francia volt, többen parfümőrök gyerekei, akik családon belül tartják a szakmát. Franciaországban van ugyan még pár olyan iskola, amit pénzért el lehet végezni, de a Guerlain által alapított magánintézménybe senkit nem vesznek fel csupán azért, mert magyarnak született, vagy megvan rá a büdzséje. Szintén az iskola presztízsét mutatja, hogy egy hónappal a diploma kézhezvétele előtt már megkaptam egy komoly  felkérést, egy hat országra szóló nemzetközi reklámkampányba hívtak parfümőr-szakértőnek, és így két hétvége alatt visszakerestem a tandíj összegét, ami mesebeli záróakkord volt.

Hát ez nem semmi! Miből állt egyébként a felvételi?

Egyrészt a szaglás vizsgálatából, amit tesztekkel mérnek le a profik, másrészt alaposan megnézik, hogy kreatív képességed, illatfantáziád is van-e, el tudsz-e képzelni új esztétikai minőséget az illatok világában. Ha ezek megvannak, akkor megnézik az életcéljaidat, illetve, hogy mennyire vagy elkötelezett. Nekem az utóbbit harmincöt évesen, öt felvételi próbálkozás után már nem nagyon kellett bizonygatnom. Mindezzel együtt a csillagok csodálatosan szerencsés együttállásának köszönhetem, hogy engem oda felvettek!

A szülői akaratnak engedelmeskedő társaid boldogok voltak?

Igen, abszolút. Ezt csak mi kelet-európaiak látjuk úgy, hogy az élet egy kőkemény harc és mindig többet kell teljesítenünk, mint egy nyugati embernek. Egy francia fiatal élete, akinek a szülei is folyamatosan világvárosok között repkednek, arról szól, hogy jó desszerteket és borokat fogyaszt, délután vásárolgat a barátnőjével a luxusbutikokban, és este éttermekbe és bárokba jár, igazából nagyon nyugodt, békés élete van. Az élet ott nem olyan, mint itthon, hogy belehalunk a stresszbe és a teljesítménykényszerbe, hogy elmondhassuk, mi vagyunk a legjobbak a világon, miközben ez egyáltalán nem így van, sajnos sokszor nem mi vagyunk a legjobbak.

De ahhoz, hogy Te most itt tartasz, ahhoz mégis kellett az a “magyar vér”, vagy?

Ez nem “magyar” vér, ez egy hibás gondolat, a világ luxusiparában független, kreatív szakemberek vannak, a nemzetiség nem sokat számít! Tíz évesen nemzetközi közegben Líbiában gyerekeskedtem és jártam iskolába, nekem pedig azóta szerencsére tényleg minden ember egyforma, legyen akár filippínó, arab, izraeli vagy francia, muszlim vagy hindi, tényleg nincs semmiféle előítélet bennem. Valóban más a bőre színe, a vallása vagy más a testillata, de tíz évesen hidd el, ő is a nutellát szereti és a fociban ő is győzni akar. Egyformák vagyunk!

Nekünk az ázsiaiak testillata kellemetlen, de nem tudnám megfogalmazni,milyen szaguk van. Gondolom ők is ugyanígy érzékelik a mi szagunkat?

Persze ugyanúgy, másnak, furcsának, kicsit aludt vagy rohadt tejtermékszagúnak éreznek minket. Minden ember testillata attól függ, hogy honnan jött, mit evett az elmúlt napokban és évtizedekben, milyen higiéniai szokásai vannak, milyen vastag a bőre és hogy süt rá a nap. Ha Téged letennélek az Egyenlítőre, akkor a Te dédunokád körülbelül már egy kicsi fekete gyerkőc lenne és ugyanolyan szaga lenne, mint az afrikaiaknak.

Inkább maradok! A testszagunk lenyomatok sorozata, benne van minden, az életkorunk, a táplálkozásunk, a lelkiállapotunk, a fizikai állapotunk.. Konkrétan meg tudod fogalmazni, hogy mégis mit érzel?

Egy konkrét embernek a konkrét testillatát. Nem tudom megmondani, de bármikor be tudom azonosítani. Volt, hogy nyomozókutyákkal versenyeztem. Hónapokkal korábban egy ember megfogott egy textildarabot, azt betették egy befőttes üvegbe, elrakták, majd elővették. Ennek alapján kellett a kabáthoz tartozó embert beazonosítani… és büszkén mondhatom, hogy hetvenöt százalékos volt a találati arányom.

Nem semmi! Gyerekkorod óta együtt élsz ezzel a képességgel. Élvezed vagy néha félelmetes is tud lenni?

Ehhez vagyok szokva gyerekkoromtól kezdve, így inkább élvezem és jó játéknak tartom. Amúgy nem érzek alapvetően mást, mint egy átlagos orral rendelkező ember, csak sokkal több és részletesebb információt észlelek. Felépítettem a fejemben a világ “illat-implementációját”, és például egy hajléktalan bácsit, aki felszáll a buszra, nem büdösnek érzek, hanem azt érzem, hogy mi történt vele az elmúlt napokban. Ez egy érdekes dolog, nem negatív, csak egy részletesebb tudás…

A veleszületett képességedhez rengeteget hozzátehetett az iskola. A befejezése óta hogy alakult az életed?

Azóta folyamatosan csörög a telefonom, nemzetközi projektekben dolgozom és termékfejlesztési és illatszakértői feladatokra hívnak. Az iskolának, illetve a hatalmas presztízsének köszönhetően elég szabad bejárásom van a parfümipar kulisszái mögé, személyesen ismerem a  Guerlain kommunikációs igazgatóját, Nina Ricci dédunokáját, ahogy a világ legnagyobb parfümőreit is, akik többnyire a tanáraink voltak.

Az iskola befejezése előtt, a számomra fontos szakembereknek kikértem

a véleményét és a tanácsát, így többek között az ő hatásukra lettem márkafüggetlen alkotó, és nem mentem el egy multicégbe, ahol bár több milliárd eurós forgalommal fejlesztgetnek, de a kreativitás ma már sajnos háttérbe szorul. Épp tegnap adtam át egy elkészült személyre szabott parfümöt a megrendelőnek, a Pannonhalmi Apátságnak gyógynövényes szappanillatokat fejlesztek, mellette aktuálisan négy külföldi  parfümkreációs projektem van, szóval éppenséggel kiélhetem a kreativitásomat. Emellett a belvárosi luxusparfümériám a kedvenc – ám eléggé költséges hobbim -, és bár sokan csak ennyiről tudnak velem kapcsolatban, nem abból élek, hanem a termékfejlesztésekből.

Érdekes lehet ennyi mindennel foglalkozni! A kémiai és gazdasági tudás mellett szakértőként jó kommunikátornak is kell lenned.

Végeztem egy tanárszakot is, ami jól jön, mivel sok kommunikációs jellegű feladatot kapok. A mai világban már kevés dologra kapják fel az emberek a fejüket, sokszor egy új termék, új illat piaci bevezetésénél sokkal ütősebb dolog kell egy celeb habtesténél. Szakmailag kreatív ötleteket pedig nem olyan könnyen adnak a marketingesek, ami azt eredményezte, hogy pár éven belül hatalmas brand-ek képviselőivel ültem egy asztalnál, szakértőként különböző tárgyalásokon.

Nagyon sokrétű a munkád, így kiélheted a kreativitásodat minden területen. Említetted még az illatmarketinget is…

Igen, az utóbbi időben egyre nagyobb teret hódít az illatmarketing, ezzel mostanában elég sokat foglalkozok, a munkáim úgy harmada most ilyen. Készítettem már saját illatot az OTP Banknak, utazási irodának, autó- és divatmárkának és nagyon izgalmas feladat volt, amikor a Zwack Unicum  Szilva kóstoltatásához kellett beillatosítanom az egész Ferihegyi repteret.

Te kevered ki a kívánt illatokat, aztán átadod a receptúrát a megrendelőnek?

Igen, egészen addig, amíg eldönti a megrendelő, hogy mi kell neki, addig én kísérletezem ki az illatot, utána pedig egy vegyi üzemben, – amit úgy kell elképzelni, mint egy gyógyszergyárat, – steril körülmények között állítják elő  a gyártási mennyiséget. A receptúra olyan, mint egy ház terve, ha tetszik, akkor megveszi a megrendelő, és ha akarja akkor a recept alapján bármikor, tőlem függetlenül is legyártathatja az illatot. A szerződésem második részében szerepel még általában a gyártás szakmai felügyelete, azaz az alapanyagok minőségbiztosításától a polcra kihelyezett termék marketing- és sales stratégiai koncepciójának a kialakítása, illetve a kommunikációs tanácsadás is. A szakértői szerződésemben szokott lenni egy olyan mondat, hogy “Megbízott nem köteles dicsérni a terméket”, de az okos cégvezetők és marketingvezetők persze már pontosan tudják, hogy az sokat jelent, ha valamilyen kontextusban beszélek, mert általában izgalmas, és a média érdeklődésének megfelelő – tehát a reklámértéke úgy is óriási, hogy nem hozsannázok napnyugtáig harmincszor elmondva, hogy luxus és exkluzív és….

Milyen megrendelőknek dolgozol általában?

Nos, gazdag magánszemélyeknek, kis kézműves parfümmanufaktúráknak, úgynevezett “niche” márkáknak, kis és közepes kozmetikai és háztartási-vegyipari cégeknek dolgozok fejlesztéseken, és szakértőként mindezeknek, és ha nem termékfejlesztésről van szó, akkor szakértői munkákra a multik is szívesen megtalálnak. A munka kreatív része sajnos a kicsiknek is ugyanannyiba kerül, mint egy multinak, viszont a gyártás a szakmai kapcsolataim miatt akár olcsóbb is lehet nekik. Ezekben a szegmensekben van még kreativitás a mai világban, a nagyoknál már nincsen sajnos túl sok, ott nem valósulhat meg az, amit szabadon kitalál a fantáziád, olyan sok a megkötés és olyan nagy a költségoldali anyagi kötelezettség. Hozzáteszem, ma már nem vállalok el minden munkát és nem adom olyan termékhez a nevemet, amelyet gyengének tartok.

Novemberben ismét megnyitottad a parfümiskoládat… Mesélj erről egy kicsit!

Nagy vágyam volt, amikor bekerültem az iskolába, hogy ne csak magamnak végezzem el, hanem az országnak, vagyis ha valaha visszajutok, akkor kell adjak a tudásomból másnak is. A Le Parfum Parfümiskolával szerettem volna egy ablakot nyitni erre a világra olyan embereknek, mint amilyen én voltam, hogy közelebb kerülhessenek ehhez a világhoz és ne kelljen mindenkinek elmennie egyből Versailles-ba. Én Közép-Kelet Európa egyetlen luxusmagániskoláját hoztam létre, amit persze még didaktikusan szellemi műhellyé kell fejleszteni. Bár 2010-ben már kikerült a nemzetközi piacra az Emeshel luxusparfümcsalád, ami az én alkotásom, a világ több luxusáruházában kapható Miamitól az arab világig, terveim között szerepel egy saját parfümmárka piacra dobása is az idén, ami remélem, megszagolható lesz Magyarországon is.

A saját márka a nagy álom?

Nem, ez utóbbit, mondhatnám, inkább “kikényszeríti” belőlem a világ, mert  sokan kíváncsiak rá, hogy milyen lenne egy Zólyomi Zsolt parfümmárka. A mi szakmánk azonban olyan, ha kijössz az iskolából, akkor hat-nyolc évig “zöldfülű” kisinasnak számítasz és nagy hibát követ el az, aki túl sokat képzelve magáról, elhiszi, hogy ő Coco Chanel. Persze a luxusiparban is vannak olyan emberek, akik az iskola befejezése után rohannak saját márkát alapítani, amit persze hamis marketinggel indítanak, mert szakmai hitelük még nincs. Volt, aki azt gondolta, hogy az arisztokrata neve és a pénze elegendő lesz az sikerhez, és nekem is van olyan epigonom, akit a pénz és a csillogás motivál, ezekért pedig hajlandó alapvető etikai és szakmai dolgokon túllépni, például más szellemi termékét, ötletét ellopni. Ez már az a szint, aminél én csak vidáman hátradőlök és végignézem, hogyan bukik el magától az illető. A luxusiparban ugyanis komoly emberek, kreatív gyönyörűségeket hoznak létre évről évre, ezért hosszútávon a felfújt “marketing-brandek” és önreklámozó szerencsétlenek nem maradnak életben. A Guerlain-t 1828-ban alapították, sikerét nem egy sztár testének, vagy a megvett hirdetéseknek köszönheti, hanem évszázadokra nyúló kultúra, illetve szaktudás van a háttérben, és az első Guerlain-ek fáradságos, emberpróbáló munkássága. Én is ebben hiszek.

A luxusiparban mennyire van összetartás, mennyire vagytok együtt, mennyire kell együtt dolgoznotok? A niche szegmens sem egyszemélyes vállalkozás..

Nagyon összetartunk, szerencsére ez egy jó közeg. Felhívok olyan kollégát, aki jobban ért az adott részfeladathoz és átadom a projektet, hogy vigye végig ő, ha jobb abban, és tudom, hogy nekem is csörögni fog a telefonom, és ez kölcsönösen működik. Az egész luxus szegmens olyan, hogy aki ebbe “lángossütő” logika mentén megy bele, vagy nem korrekt módon dolgozik, annak elterjed a híre és ezzel önmagukat iktatják ki az üzletből. Mert ez a luxusipar! Itt nagyon magas órabérű, nagyon komoly, kreatív szakemberek proaktívan, egymást segítve dolgoznak, és aki nem ilyen, az persze rövidtávon belerondíthat, de utána már nem hívjuk meg sehová. Elveszíti a kapcsolatokat, a presztízsét, a hitelességét, amit azzal szerezhetne meg, hogy ebbe a körbe tartozik.

Gondolom, nagyon zárt kör ez, ahová nem könnyű bekerülni és bent maradni…

Elég odatartozni, az maga a presztízs, ráadásul aktívan. Az, hogy folyamatosan hívnak projektekre nemzetközi szinten, nagyon nagy elismerés számomra. Jóleső elismerése és visszaigazolása a munkámnak, hogy idén meghívtak előadást tartani az International Rose Association olaszországi éves kongresszusára. Erről a társaságról azt kell tudni, hogy a tagjai az “old money” képviselői, akiknek az a luxushobbija, hogy rózsakertjeik vannak. Ők is már azt a szintet képviselik,  akiknek a köreibe a pénz önmagában nem teszi lehetővé, hogy valaki “kívülről” bejusson, hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki rengeteg pénzzel megérkezik egy svájci magánbankba és nem jut tovább a portásnál, mert a pénze egyszerűen nem elég a bejutáshoz. Ez nem is csak pénzkérdés, stílus és kultúra kérdése is, ez egy zárt elitklub,  ahová nem lehet csak úgy bekerülni, hogy valaki hangosan kiabál az ajtóban, hogy ő ide tartozik, és bent vannak az ismerősei – és ráadásul elég könnyű kiesni a pikszisből.

Biztos izgalmas lesz kastélyban lakni, saját inassal, luxuskocsin, luxuséttermekbe látogatni! Keményen megdolgoztál és megdolgozol a szakmai sikerekért! Ugyanakkor nagyon tetszik, hogy nem misztifikálod agyon a szakmádat… amit azért sokan szeretnek a mai világban. Fontosnak tartom megmutatni, hogy egyes irigyelt szakmák, hogy néznek ki a “kulisszák mögött”, ez olyasmi érzés, mint benyitni az Óz a nagy varázsló kastélyába, ami bentről már egészen más értelmet nyer…

 Néhány ember az életem során az egészből csak ezt látja meg: a fényt, a csillogást, a médiaszerepléseket, a finom vacsorákat, fogadásokat, bálokat, a szépséges modelleket és a híres színészeket, a luxus külső attribútumait. Ők nem értik, hogy ez a szakmai mellékterméke ennek az egésznek, úgyszólván kellemes munkahelyi ártalom. A luxus értelme valójában az, amikor egyedül vagy egy szépen átszellőzött vidéki, csodálatos kiskastélyban, valahol Dél-Franciaországban vagy akár Magyarországon, a világ legfinomabb alapanyagait szagolod, és elképzeled, hogy abból milyen csodákat tudnál kifundálni. A luxus értéke pedig az, amikor egy idős hölgynek, akinek nem volt hetven jó éve Magyarország legújabb kori történelme miatt arra, hogy legyen egy saját parfümje, és amikor besétál hozzád, egyszer csak megtalálsz neki egy igazán gyönyörű különlegességet. Vagy amikor egy középkorú úriember, aki “túl sokat csajozott” már életében, egyszer csak azt kéri, hogy szeretne már végre megállapodni, és ezért nem olyan parfümöt szeretne magának, hogy tapadjanak rá a nők, hanem pont egyetlen, de feleségnek való, igazi komoly hölgyet szeretne találni. És egy évvel ezután kapsz egy szépséges esküvői meghívót…!

Alázat, minőség, hitelesség, ezek a szavak jutnak eszembe rólad.. Mi a sikered titka?

Én nem tudom minősíteni magamat, mert ezeket mind nem gondolom magamról. Én csak szerelmes vagyok az illatokba, és nagyon szeretem a szép szakmámat. A titok talán az, hogy jobban érdekelnek a parfümök, mint ahogy érdekelnie kellene ahhoz, hogy sikeres legyek, vagy hogy sok pénzt keressek vele. Engem külvárosi és vidéki kisiskolások hívnak előadást tartani, amikor természetesen én fizetem az útiköltséget, a szállást, és boldogan megyek, vagy öregek otthonában tartok parfümbemutatót elesett idős embereknek, mert az illatok vissza tudják hozni a legszebb fiatalkori éveiket – és ezzel az életkedvüket. Vannak, akik ezt a vállalati kommunikáció részeként csinálják, de én ezt nem kommunikálom, ahogy magamat sem. Amikor a médiában megjelenek, oda nem én kértem szót, hanem hívnak. Azért nyilatkozom még a bulvár médiáknak is, mert pontosan tudom, hogy lehet, hogy egyetlen ember, éppen a cikk kapcsán megjelenik a parfümériám ajtajában, mert őt is érdekli az illatok világa. Volt olyan vidéki bácsi, aki valami szennylapban olvasta, hogy régi parfümös üvegeket is gyűjtök, és így ahelyett, hogy kidobta volna a számára értéktelen öröklött üvegcséket, inkább elhozta nekem egy kis faluból a XX. század elején híres magyar parfümmárka, a Molnár és Moser üvegeit. Ezért felutazott hozzám, és egy napját áldozta erre, kedvességből! Ezek megfizethetetlen dolgok!

Én is biztos nagyon meghatódtam volna! Gyönyörű az üzleted és az alkalmazottaid is nagyon kedvesek mindenkivel. Feltűnt, hogy magázod őket. Kíváncsi vagyok, hogy milyen főnök vagy?

Szerintem követhetetlenül izgága, hiperaktív, és valószínűleg idegesítően maximalista, sokszor meg túl lágyszívű főnök vagyok, szóval ebbéli tevékenységem nem világsiker. De ez nem befolyásolja azt, hogy szeretem a lányaimat, ma is hoztam nekik sütit, láttad… Viszont szigorúan ki van adva, hogy mindenkivel, aki belép a parfümériába, ugyanúgy kell viselkedniük és ugyanazt a szolgáltatást kell kapnia a “Louis Vuitton táskának” mint a “Tesco szatyornak”, ez elvi kérdés nálam, aki betalált hozzánk, annak a legmagasabb szintű kiszolgálás jár. Sosem vagyok így sem elégedett. És azért magázódom, mert amikor elképzeltem ezt a parfümériát, a régi időket szerettem volna megidézni, ha megnézel egy fekete-fehér filmet, amiben van egy elegáns luxusbutik, akkor ez természetes viselkedés volt.

A stíluskommunikátor szakon tartott előadásod óta figyelem a parfümláncok eladóit, hogy mennyire lelkesen ajánlgatják a legújabb, agyonreklámozott illatokat, melyeknek a marketingköltségét fizettetik meg a vásárlókkal. A céljuk az éppen aktuális termék eladása, nem pedig a megfelelő illat megtalálása. Pedig ugyanaz az illat, nem működik mindenki bőrén, és egy rosszul megválasztott parfüm miatt, akár kapcsolatok futhatnak zátonyra, mind az üzletben, mind a magánéletben. Szerencsés, aki felfedezi a nálad kapható, minőségi, úgynevezett “niche” parfümöket, melyeket kis manufaktúrákban, független parfümőrök, minőségi alapanyagokból készítenek. Reklámok hiányában, pedig marketingköltségek nincsenek, így közel ugyanolyan áron vehetjük meg őket, mint a parfümláncok tömegcikkeit, mindezt professzionális kiszolgálás mellett!

Igen, de fontosnak tartom leszögezni, hogy nem célom, hogy mindenki ide jöjjön. A luxusiparnak azon a szintjén, ahol én mozgok, pedig nem is engedhetem meg magamnak, hogy klasszikus értelemben “eladjak”. A mai világban a sok hamis, “fake” dolog között nagyon nehéz megtalálni a minőséget. Az, akinek van annyi intenciója, hogy keresi az életben az igazi minőséget, aki magától betalál hozzánk, az megérdemli, hogy megkapja ilyen barátságos áron ezeket a csodákat. A nem megfelelően megválasztott illat ugyanis olyan, mintha olyan ruhában lennél, amit rád dobtak reggel. Az élet túl szép ahhoz, hogy ne próbáljunk meg az élet minden lehetséges területén valami szépet és jót megélni. Persze nem kényszeresen, hanem csak, ha van választásod. Egy pici szellemi munkát bele kell ugyan tenni, de akkor egyszer csak felfedezed magadnak azokat a helyeket, dolgokat, embereket, ételeket, illatokat, amik még szebbé teszik az életet! Akkor hát miért ne ilyen életet éljünk?! Senki nem akadályoz meg abban, hogy boldog legyél, csak a saját igénytelenségünk! Szerintem kár ebbe beleragadni…

 

Igazad van, és én örülök, hogy a személyes parfümtanácsadásodnak köszönhetően már egy niche “parfüm” tulajdonosa vagyok. Fantasztikus élmény volt az egész folyamat, bár bevallom az elején kicsit hihetetlennek tűnt, hogy lesz a kezdeti harminc-negyven illatból végül öt, amiből majd választani fogok. Érdekes volt számomra, ahogy mindenféle imidzsfilm és fotó hiányában, a csuklómon és karomon ülő illatokat szagolgatva, ismerkedve velük, azok hogy kelnek életre a bőrömön, különböző érzéseket keltve az idő múlásával. A nagyszerű az egészben az volt, hogy miközben különböző érzések és élmények fogalmazódtak meg bennem, ezeket nem valamiféle jól felépített marketing-brand keltett életre bennem, hanem a saját fantáziám és érzésvilágom. Az összes illat más-más nő képét hívta elő bennem, de az összesen én szerepeltem. Bevallom az öt illatból, háromba is beleszerettem, de Zsolt megnyugtatott, hogy egy embernek lehet több parfümje is! Ezzel a gondolattal abszolút tudok azonosulni, főleg, hogy mindháromban érzem “magamat”.

 

Az interjú első megjelenése: az első szövegváltozat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Stíluskommunikátor Szak hivatalos oldalán 2014. január 20-án jelent meg. Elérése:  http://stiluskommunikacio.eu/?p=2731

 


Vissza az előző oldalra

további írásaim